Csillagnyi lehetőség

Néztél föl, csendes nyárestén a csillagos égre? Milyen érzésed volt? Mit gondoltál? Mi minden jutott eszedbe?
Nekem az, hogy ez egy kegyelmi állapot. Béke és harmónia tökéletes pillanata. S, az, hogy a végtelenséghez képest mi, fizikai mivoltunkban, milyen parányiak vagyunk. Vajon mekkora jelentőséggel bírunk? Mi, egyenként, emberek. Vajon tényleg jelentéktelen az egyéni feladatunk az univerzumhoz képest? Vagy még sem?
Tudósok bizonyították, hogy ha két részecskét (melyek egyszerre keletkeztek) eltávolítanak egymástól irdatlan távolságra, azok valami rejtélyes módon kapcsolatban maradnak egymással, úgy, hogy, ha az egyik mozdul a távoli másik is mozdul.
Ez így van, és talán, mindig is így volt. És mi mindenről nem tudunk még?  Ez egyszerre félelmetes és izgalmas. Izgalmas, mert amióta ide érkeztünk, akaratunktól és szándékunktól függetlenül is hatással vagyunk világunkra. Félelmetes, mert az egyén felelőssége óriási, és azon is messze túlmutat.
Indra hálója jut az eszembe. Végtelen nagy, a csomók helyén igazgyöngyben tükröződik végtelen sokszor minden. Ami azt jelenti, hogy a világban minden mindennel összefügg.
A múlt kor embere valamit sejthetett ebből a törvényből, mert e szerint élt. A ma embere szinte teljesen semmibe veszi ezt. A technika látványosan csodálatos vívmányai elvonják a figyelmet a láthatatlanról, a szellemiről. Pedig ez egy fantasztikus esély, mindenki élhet vele. Minimális energia és 0,- befektetéssel.
Jól jót tenni, ugyanannyi energia, mint az ellenkezőjét tenni. Sőt, legtöbbször kevesebb. A felelősség azért óriási, mert nem tudunk csak magunkért lenni, tenni, cselekedni. Ez ma már egészen bizonyos. (mint a változás)
Minden gondolatunk, beszédünk, cselekvésünk egy-egy lehetőség, ha helyesek. Minden egyes pillanatban ez a mienk. Minél többször tesszük dolgunkat helyesen, annál nagyobb eredményeket könyvelhetünk el. Ezzel esélyeket teremtünk magunknak. A lehetőségek bekopogtatnak hozzánk. Simán gördülékenyen haladunk céljaink felé.
Azonban, nem ezt tapasztaljuk általában. Igen, életünk folyamán, sajnos, sok esetben nem helyesen tesszük dolgunkat. Sokszor tévedünk, melynek a következménye más lesz, mint amit várunk. Észre sem vesszük tévedéseinket, megtörténnek velünk dolgok és nem is sejtenénk, valamikor mi idéztük magunkra a poklot. Gondolatainkkal, szavainkkal, viselkedésünkkel.
Mi lenne, ha örömöt és mennyországot idéznénk, inkább.
Hogy lehetőségekkel éljük a minden napjainkat, vagy nem, az jelentősen függ az önismeretünktől és tudatosságunktól. Minden „működésünknek” következménye van, másokra is magunkra is. Ha azonnal nem is érzékeljük, tapasztaljuk, valamikor érkezik a pozitív, vagy negatív következmény. Mint egy bumeráng visszajön minden, amit lényünkkel a világba küldünk.  A legváratlanabb helyzetben. Nagyon nem mindegy, hogy milyen energiával hozom meg a döntéseimet, milyen energiával cselekszem. Hogyan, mit teremtek. Minden nap. Egy átlagos napon is. Attól kezdve, hogy kinyitom a szemem ébredéskor és befejezem a napot, lecsukom a szemem este elalváskor. Életbe vágó hogyan élem napjaimat.
Azért olyan nagyon-nagyon fontos, mert heted íziglen hatásuk van jónak és nem jónak, minden irányban, felmenőink, lemenőink, környezetünk tekintetében.
Senki nem akar szenvedni, és mégis szenvedést teremtünk legtöbbet. A saját szenvedésünktől szenvednek a szeretteink és azok kapcsolatai és így tovább…
Van ennek értelme?
Nem ártok! Sem gondolatban, sem szóban, sem cselekedetben. Ennek van értelme.