Az egyik legvérpezsdítőbb téma és ugyanakkor a leghálátlanabb is.
Mindenki hazudik.
Így vagy úgy. Ezért, vagy azért. A legtöbben meg tudják magyarázni. Vannak, akik teljesen természetesnek vélik, adott esetben indokoltnak. A leges-legtöbben azonban, roppant kellemetlen témának érzik. Nem vállalják saját hazugságukat, sőt tagadják. Nem gondolván arra, hogy ez a tagadás, ismét, hazudás.
Az igazságra vagyunk kihegyezve. Mindenki ezt áhítja, ezt várja, követeli, miközben, első körben önmagát csapja be, s ez gyűrűzik tovább, mint a vízbe dobott kavics.
Miért is nem mondunk mindig igazat? Lelkileg a személyiség fejlődésében sokkal könnyebb lenne, lehetne. Helyére kerülhetne sok minden, tisztábban láthatnánk. Akkor mégis miért? Nagyon nehéz kérdés.
Mert, bizony a világ, amit teremtettünk elég cudar, és olyan patt helyzeteket állít, melyben gondolkodás nélkül hazudunk. Pedig akár igazat is mondhatnánk, mert a helyzet nem életbe vágó. Vagy verejtékezve, hosszas latolgatás után magunk vagy mások védelmében mondjuk a valótlant, mert a helyzet nagyon is életbe vágó. Egyikünknek ez óriási lelkifurdalást okoz, szorongást, míg a másik ember, látszólag, vagy valóban, könnyen túlteszi magát ezen.
Egyáltalán mi számít hazugságnak? Egyes nézetek szerint az igazság elhallgatása is hazugságnak minősül. No, de kérdem, minden szituációban? Nem biztos.
Még a köpönyegforgató kétszínűség is hazugság.
Vannak olyan abnormális érthetetlen szabályok, űrlapok, melyek kitöltésénél egyszerűbb aláhúzni egy szót, ami ugyan nem fedi a valóságot, ám az igazságot követve egy fél éves kálváriát járhatunk ügyintézés címén.
Röviden, hazugság minden olyan cselekvés és beszéd, amely a megtévesztés félrevezetés szándékával történik magunk, vagy mások érdekében.
Természetesen a hazugságok között különbségek vannak, és a megítélésében mérlegelésében jó, ha helyén van a szívünk és az eszünk.
Mert a dogmatikus erkölcscsőszök vakhite igen nagyot tévedhet ebben a kérdésben is.
Azt hiszem a hazudást, valamikor a múltunkban megtanultuk. Ellestük valakitől, valakiktől. Mert általában erre nem tanítják külön az embert, (sőt, azt tanítják „…mindig igazat mond!”), mégis valamilyen oknál fogva piszok fogékony erre. És ki-ki rájön tapasztalatai alapján, hogy hol mikor kinek érdemes füllenteni. Azonban ez a hazugság téma messze nem ilyen egyszerű.
Mert, adott esetben szabad, sőt kötelező nem igazat mondani. Amikor, úgy ítéljük a helyzetet, hogy a hazugsággal másoknak segítünk, kevesebb bajt, szenvedést eredményez. Urambocsá’háborús helyzetben, életeket menthetünk…
Szóval ne vessük el a sulykot az igazmondás szentsége mellett, mert nem az.
Ahol a legjobban áhítják, ott nincs igaz mondás. Valahogy ez is olyan, mint a szeretet témája, és még más jelentős fontos kérdéseink. Ahol sokat emlegetik, és kötelezően elvárják, ott nincs jelen.
Elvárjuk a teljes őszinteséget, bizalmat kapcsolatainkban, de vajon mi, adjuk e? Egyáltalán, magunkkal őszinték vagyunk-e? Vagy kergetjük a rózsalila illúzióinkat ördögi körben. Mert, ha magunkkal nem vagyunk őszinték…,hát hogyan lehetnénk másokkal? És hogyan várjuk, hogyan ismerjük fel az igaz valóságot a kapcsolatainkban? Nem láthatjuk, mert magunkat se látjuk, őszintén.
Ahol magunkat becsapjuk, ott a világ is megvezet. Valójában nem is a világ, hanem mi magunkat.
Tehát kezdjük magunkon az őszinteséget. Ne ész nélkül, hanem korrekten. Fontos tisztában lennünk azzal, hogy nem akkor vagyunk őszinték, ha mindig igazat mondunk, hanem akkor, ha tudjuk világosan, hogy mikor miért jobb füllenteni, és azt felvállaljuk önmagunkban. A „nem ártani” szabályt mindig szem előtt tartva. Nem ítélkezve magunk felett.
Nem ártani! Menteni! Segíteni! Ilyen szándékkal van a kegyes hazugság.
Nem kell, mindent, ami igaz elmondani, de amit elmondunk, az legyen igaz. Igen is nem kell minden gondolatunkat, vágyunkat, cselekvésünket más orrára kötni, ha nem akarjuk. Van, hogy konkrétat kérdeznek, és nem szívesen beszélnénk róla. Akkor egyszerűen mondjuk azt: „Nem szeretnék most erről beszélni.”pont.
Párkapcsolatban a játszmák tele vannak füllentéssel. Önámítás Chimborazója. A játszmák, hazugságok, párkapcsolatban sosem a várt eredményt hozzák. Az lehetséges, hogy nem beszélünk valamiről, valamiért, valameddig, de adott helyzetben, kérdésre, kizárólag igazat lehet mondani. Amennyiben fontos a kapcsolat.
Messze nem esett itt szó az igaztalanság milliónyi formájáról. Hogy felismerjük, a legtöbb helyzetben jól reagáljunk, nagyon fontos önmagunk tisztán látása, és tudatosságunk szintje.
Azt gondolom a hazugság nem fog eltűnni az életünkből. Viszont őszinték maradunk, ha vállaljuk hazugságainkat, és törekszünk rá, hogy nyíltan és egyenesen fejezzük ki magunkat, „köntörfalak” nélkül, a lehető legtöbbször.
